EFOP-1.3.5-16-2016-00536 AZONOSÍTÓ SZÁMÚ PÁLYÁZAT ALOLDALA

Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

MENÜ

I. MÉRFÖLDKŐ

A 2017. május 1-jén megkezdett projekt első mérföldkövének minden szükséges eleme teljesült.

Az Önkéntes Roadshow három iskolába jutott el. Májusban a hevesi partneriskolánkba vittük el az önkéntességet népszerűsítő programunkat, melyen több mint 340 fiatal vett részt. A roadshowt októberben folytattuk a Fráter György Katolikus Gimnáziumban és a Szemere Bertalan Szakképzőben.

„A más ember" programelem 2017. évi fókuszában a MÁON Szeretetotthon van. Májusban közösen ültettünk virágot, 13 fiatal és 6 felnőtt önkéntes segített és töltötte együtt az időt az otthon bentlakóival.  Októberben 30 lelkes fiatal kézműves ajándékokat készített.

Közösségi Önkéntes Bankunk júniustól működik. Az online felületet pedig lefejlesztettük.

A nyári időszakban pedig a tábor szervezése és kivitelezése volt a fő feladatunk, amit a visszaigazolások alapján sikeresnek könyvelhetünk el. A táborban 20 amerikai vendégünk is volt. Így a résztvevőknek lehetőségük volt, hogy angoltudásuk mellett, egy másik nemzetiség önkéntességgel kapcsolatos hozzáállását is megismerhessék.