Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség Honlapja

Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség Honlapja

MENÜ

„Szólj, ötágú síp!” című kulturális és művészeti program

Helyszín

Lévay József Református Gimnázium tornacsarnoka

Mutasd a térképen
Szolj_otagu_sip_2024


Február 9-én, pénteken, 17 órától, újra megrendezésre kerül a „Szólj, ötágú síp!” című kulturális és művészeti program, a Lévay József Református Gimnázium tornacsarnokában. Vendégek lesznek: a Szatmárnémeti Református Gimnázium és a Kölcsey Ferenc Főgimnázium küldöttsége. Minden érdeklődőt szeretettel várnak.



"Szeretettel hívjuk Önöket, családtagjaikkal, barátaikkal együtt a Lévay által hagyományosan szervezett „Szólj, ötágú síp!” rendezvényünkre. A két pandémiás évet leszámítva több mint 25 éve hívunk Miskolcra egy-egy határon túli magyar közösséget (református iskola, gyülekezet, vagy nagyobb közösséget), hogy bemutatkozásukon, kulturális értékeiken keresztül kerülhessünk közelebb a régióhoz és hozzájuk.

Pénteken, február 9-én 17 órai kezdettel a Szatmárnémetiből két magyar gimnázium képviselői látogatnak hozzánk. A Szatmárnémeti Református Gimnázium a Lévayhoz hasonlóan indult újra, testvériskolánk. A Kölcsey Ferenc Főgimnázium egyedüli magyar gimnáziumként működött Szatmáron a 90-es évekig. Ma már a református gimnázium mellett római katolikus gimnázium is működik a városban, így három magyar nyelvű gimnáziuma is van a városnak és a térségnek. Ők hozzák közénk intézményeik üzenetét. Az alkalom a Lévay Sportcsarnokában lesz.

Szeretettel várjuk Önöket erre az alkalomra, .

Köszönettel és üdvözlettel: Ábrám Tibor, igazgató"