2025-07-23 Szabo Dániel - SRHE
Méret: 571,7 KBSárospataki Teológiáért és a Népfőiskolai ágazat újraindításáért imádkozó, felelősséget és segítőszándékot hordozó Testvéreinknek!
Kedves Testvéreink! Nagy szeretettel köszöntelek Mindnyájatokat azok névben, akik az újraindításban, a szervezésben, a küldésben, és az érkezők fogadásában is elkötelezetten fáradoztak.
Nagy hálaadással írhatom, hogy az Úr kegyelmesen meghallgatta könyörgéseiteket, segítő, küldő szándékotokat, és fölöttébb megáldotta a múlt őszön Nt. Dezső Attila lelkipásztor és teológiai előadó Testvéremmel együtt elindított hívogatásunkat. (Lásd a ReReformátus újságunk utolsó számában és a Zempléni Egyházmegye lapjában megjelenő írását.)
Hasonlóan az Egyházi Elnökségünk és Vezetőink, a Teológia a Rektorának, Professzorainak fölöttébb elkötelezett munkásait, tanárait, külön is megemlítve Nt. Pászor Gyula spirituális testvérünk fáradozását.
A 2024-25 tanévben havonta hűségesen érkező, mintegy 40-45 fős csoportunk örömteli együttlétei, sőt záró alkalma is nagymértékben közösséggé formálta a több felől érkező csoportunkat, mely konzultációvá emelkedett – nemesedett. Ebben mindenki véleményt nyilváníthatott, és javaslatokat tehetett minden tekintetben az elhangzó előadásokra, a kijelölt anyagra vonatkozóan, és a továbblépést is tekintve.
Veletek együtt vagyunk boldogok, mert az évszázados Kollégium falai között nem csupán emberek munkájának, hanem az Úr áldásának tekinthetjük az eredményeket.
Ami pedig, a most következő szeptemberi kezdést illeti, kérjük, hogy legyetek készek az Úr munkájába hívogatásra, küldésre, egy-egy élő gyülekezeti láncszem megérkezéséért, továbbra is.
Mert bennük majd a Gyülekezetek és a Teológia is még közelebb kerül egymáshoz a jó hírek és találkozások kapcsán. Ez akkor is igaz, ha ebben az induló évben még nem tudtuk ezt szándékunk szerint egészen realizálni.
Hasonlóan hálásak leszünk egy-egy gyülekezeti meghívásért is, ahol személyesen is szólhatunk a közösségben. Igen fontos, hogy minél előbb kapjunk egy-egy testvér érkezési szándékáról jó hírt, mert az őszi, szeptemberi program már most készül, – az Előadók, helyiségek és szállások dolgában, – melyhez a létszámot hozzávetőlegesen minél hamarabb ismernünk kellene.
Hisszük, – az eddigi tapasztalatok alapján is, – hogy ezek a folyamatok a Lelkipásztor, Presbiter testvérek, és a Gyülekezetek lelki szellemi jelenlétét is formálják a Teológián belül.
A mai egyik igei útmutató külön is megerősít minket arra nézve, hogy az Úrtól van ez a dolog, Ő építi ezen keresztül a Gyülekezetek és a Teológia kapcsolatát, a jövőben is.
Az említett útmutatóban ma ezt olvastuk: „Így szól az én Uram az Úr: MÉG GYÜJTÖK AZOKHOZ, AKIKET OSSZEGYŰJTÖTTEM" ÉZS.56,8
Az ünnepi záró alkalomról, és kibocsájtásról (július 5, délután) még tájékoztatunk mindnyájatokat. Nagyon vágyunk rá, hogy a gyülekezet egy vagy több tagjával együtt legyetek benne az Ür által összegyűjtött népfőiskolai csoportban.
Ha eddig még tőletek nem is érkezett egy-egy Testvér, akkor is örömet, indítást jelenthet az ünnepi, templomi záró alkalom, minden más Képzésünk zárásával együtt, annak szép testvéri rendje, rangja, lelki emelkedettsége folytán. Hiszen itt idősebb korban "Pataki diákká" is minősül egy-egy testvérünk.
Hálás köszönettel az Úrnak, Mindnyájatoknak az együtt részvételéért, imádkozásért, és munkálkodásért Nt. Dezső Attila Testvérem és minden más nálam sokkal fontosabb munkatárs nevében, testvéri szívvel és reménységgel,
Szabó Dániel