Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség Honlapja

Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség Honlapja

MENÜ

Deszka-hirdetések (2023. június 4. – Szentháromság vasárnapja)

® Gyülekezeti alkalmaink az alábbi rend szerint alakulnak a jövő héten: Hétfőn, 10 órakor Baba-mama kör lesz a gyülekezeti teremben. Kedden 18 órakor a Fiatal Felnőttek Köre találkozik a parókián. Szerdán 10 órakor Szenior Bibliakör lesz a gyülekezeti teremben. Csütörtökön 17 órakor a FeTa Bibliakör alkalma lesz a gyülekezeti teremben.

® Június 11-én, vasárnap, 10 órakor tartunk istentiszteletet a templomban. Fél 10-kor imaközösség lesz a baba-mama szobában, 10 órakor pedig gyermek-istentisztelet kezdődik majd a gyülekezeti teremben.

® Felhívjuk a testvérek figyelmét, hogy jövő vasárnaptól, június 18-tól, egészen augusztus végéig, a várható nagy melegre való tekintettel, a vasárnap délelőtti istentiszteletek kezdési időpont 9 órára módosul! A presbitérium hozta meg ezt a határozatot még korábban. Ezzel együtt a gyermek-istentisztelet kezdési időpontja is 9 óra lesz, illetve az imaközösség időpontja fél 9!

® „Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert „a jókedvű adakozót szereti az Isten". Az Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségben éljetek minden jó cselekdtre." Hálánk jeleként az elmúlt héten ... forint adományt helyeztünk el a templomi perselyekben.


® Szomorú szívvel hirdetjük, hogy május 30-án, kedden, 11 órakor, templomunkból kísértük utolsó földi útjára Dr. Riba Dezső Ernőné Vajna Judit Márta asszonytestvérünket, aki 83 éves korában költözött haza Teremtőjéhez. Május 31-én, szerdán, 13 órakor, szintén templomunkban vettünk végső búcsút Domonkos Sándor Béla férfitestvérünktől, aki 77 éves korában hunyt el. Vigasztalódást kívánunk a gyászoló családoknak!

® Idén újból megszervezzük bibliaköri évadzáró alkalmunkat , melyre a tavalyi helyszínen, Varbón kerül sor, június 18-án, vasárnap. 14 órakor indulunk a gyülekezeti teremtől autókkal, és a helyszínre történő kijutásban természetesen segítünk. Kérnénk a bibliakörök tagjait, hogy csoportvezetőiknek június 10-ig jelezzék jöveteli szándékukat, hogy időben be tudjuk szerezni mindazt, ami a vacsorához szükséges!

® Nyári napközis tábort rendezünk a gyermekek részére június 26-30. között, a Jókai iskolában. Segítőket keresünk a gyülekezetből , akik szívesen vállalnák, hogy egy-egy napon, vagy akár az egész hét során jelen lesznek a gyerekek között. Bármiféle szolgálatban (tanítás, kézműveskedés, bevásárlás, előkészítés, pakolás, tízórai és uzsonna készítés, gyerekfelügyelet, stb.) szívesen vesszük a testvérek segítségét. Középiskolás diákokat is várunk segítségképpen, akiknek hiányoznak még alkalmak az 50 órás közösségi szolgálat teljesítéséhez. Jelentkezni lehet a szolgálatra Plaszkó Zoltán hitoktató testvérünknél.

® Szeretettel kérjük meg a kedves szülőket, hogy ne üljenek be gyermekükkel gyermek-istentiszteletre a gyülekezeti terembe, mert a magas gyermeklétszám és a terem befogadóképessége nem teszi a szülők jelenlétét is! Vegyenek részt addig a templomi istentiszteleten!

® A Reformátusok Lapja legújabb kiadása, és a múlt heti szám is, sok más lelkileg építő kiadvánnyal együtt megvásárolható az iratterjesztésünkben.

® Szintén az iratterjesztő asztalnál feliratkozással rendelhető gyülekezeti póló és válltáska többféle felirattal és színben. A póló ára 4500 forint, a válltáska pedig 4000 forintba kerül.

® Kérjük azokat a testvéreket, akik rendeltek énekeskönyv borítót , vegyék át azt az iratterjesztő asztalnál!

® 2023. június 10-én Ez az a nap rendezvény lesz Debrecenben. Aki szeretne részt venni a gyülekezetből, kérjük, hogy a reftetemvar@gmail.com email címen jelentkezzen, mert lehetséges csoportos kedvezményt igénybe venni.

® Szintén június 10-én, a Sárospataki Református Kollégiumban a Tiszáninneni gyülekezetek találkozójára kerül sor, melyre szeretettel hívják gyülekezetünk tagjait.

Áldás, békesség!