Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség Honlapja

Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség Honlapja

MENÜ

Deszka-hirdetések (2024. augusztus 11.)

® Augusztus 18-án, vasárnap, 9 órakor lesz istentisztelet a templomban. Fél 9: Imaközösség a gyülekezeti ház alsó részében. 9 óra: Gyermek-istentisztelet a gyülekezeti teremben.

® Augusztus 22-én, 23-án és 24-én, csütörtöktől szombatig, minden nap 18 órakor, úrvacsorára felkészítő bűnbánati istentiszteleteket tartunk a gyülekezeti teremben.

® Augusztus 25-én, vasárnap, két istentiszteletet fogunk tartani, fél 9 és 10 órakor. Mindkét istentiszteleten megterítjük az Úr szent asztalát, az aratásért és az új kenyérért fogunk hálát adni. 10 órakor gyermek-istentisztelet kezdődik majd a gyülekezeti teremben.

® Augusztus 31-én, szombaton, templomunk ad otthont a Kárpát-medencei Református Iskolák tanévnyitó istentiszteletének. Ez alkalommal adunk hálát azért is, hogy a Jókai iskola 40 éve nyitotta meg kapuit, a Jókai óvoda pedig 10 éve van az egyházközségünk fenntartásában. Hálát adunk azért is, hogy 25 évvel ezelőtt felépült a Deszkatemplom, ez alkalomból ünnepi Deszkaszálkákat készítettünk, amiből bátorítjuk a testvéreket, hogy vigyenek bátran, akár barátoknak, rokonoknak is. Ezen felemelő ünnepi alkalom miatt a szokásosnál előrébb hozzuk az őszi templomtakarításunkat, augusztus 24-ére, szombatra. Kérjük a Testvéreket, hogy minél nagyobb létszámban segítsenek a templomot és környezetét rendbe hozni, hogy méltóképpen várjuk és fogadjuk a hozzánk érkező meghívott vendégeket augusztus 24-én reggel 9-től! Középiskolások számára az 50 órás közösségi szolgálatba beszámítható a részvétel.

® Felhívjuk a testvérek figyelmét, hogy szeptember 1-től újra 10 órakor fognak kezdődni a vasárnapi istentiszteletek.

® Iratterjesztésünkben kapható a Reformátusok Lapja legújabb száma sok más lelki feltöltődést kínáló kiadvánnyal együtt.

Áldás, békesség!