® Augusztus 11-én, vasárnap, 9 órakor lesz istentisztelet a templomban. Fél 9-től imaközösséget tartunk a gyülekezeti ház alsó részében. 9 órakor gyermek-istentisztelet kezdődik a gyülekezeti teremben.
® Augusztus 31-én templomunk ad otthont a Kárpát-medencei Református Iskolák tanévnyitó istentiszteletének. Ez alkalommal adunk hálát azért is, hogy a Jókai iskola 40 éve nyitotta meg kapuit, a Jókai óvoda pedig 10 éve van az egyházközségünk fenntartásában. Hálát adunk azért is, hogy 25 évvel ezelőtt felépült a Deszkatemplom, ez alkalomból ünnepi Deszkaszálkákat készítettünk, amiből bátorítjuk a testvéreket, hogy vigyenek bátran, akár barátoknak, rokonoknak is. Ezen felemelő ünnepi alkalom miatt a szokásosnál előrébb hozzuk az őszi templomtakarításunkat, augusztus 24-ére. Kérjük a Testvéreket, hogy minél nagyobb létszámban segítsenek a templomot és környezetét rendbe hozni, hogy méltóképpen várjuk és fogadjuk a hozzánk érkező meghívott vendégeket augusztus 24-én reggel 9-től! Középiskolások számára az 50 órás közösségi szolgálatba beszámítható.
® Iratterjesztésünkben kapható a Reformátusok Lapja legújabb száma sok más lelki feltöltődést kínáló kiadvánnyal együtt.
Áldás, békesség!