Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség Honlapja

Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség Honlapja

MENÜ

Dr. Molnár Pál presbiter

Dr_Molnar_Pal

1952-ben születtem Sajószentpéteren, lelkészcsalád gyermekeként nevelkedtem a Sajó völgyében Vadnán. Iskoláimat falumban, Kazincbarcikán, a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban és a Debreceni Orvostudományi Egyetemen végeztem. Egy évtizedig Miskolcon a B-A-Z Megyei Kórház belgyógyászatán dolgoztam, 35 éve a Szerencsi Városi Rendelőintézet nyugdíjasként is aktív belgyógyász, gasztroenterológus szakorvosa vagyok. Feleségem Arday Márta nyugdíjas egészségügyi szakdolgozó, de aktív nagymamaként 2 gyermekünktől 6 unoka szeretetteljes nevelését végzi.

A rendszerváltozás után 3 ciklusban Görömböly és Tapolca önkormányzati képviselője is voltam. Több egyházi alapítvány kuratóriumában, református iskola és gimnázium igazgató tanácsában is szolgáltam a közösséget. Gyülekezetünknek 1988 óta vagyok presbitere, 6 évig diakóniai gondnoka is voltam. Közegyházban egyházmegyei gondnoki, kerületi világi főjegyzői tisztséget viseltem, jelenleg kerületi főgondnok és zsinati tag vagyok. Mindezekkel Isten dicsőségét, megtartó kegyelmét szeretném szolgálni. Hálaadással vallom: Mindeddig megsegített minket az Isten! Urunk megtartó, őriző kegyelmét szeretném közvetíteni a gyülekezetek felé.

Vezérigém: „Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem. Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet” (Zsolt 121,1-2)