Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség Honlapja

Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség Honlapja

MENÜ

Földesi Gyula pótpresbiter

Foldesy_Gyula

1982-ben születtem egy református lelkészcsaládba, mely egész életemet, Istenhez való kötődésemet meghatározta. A Kossuth Lajos Gimnáziumban érettségiztem, majd pedagógiai és szociális munka végzettségeket szerezve közel 10 évig dolgoztam családsegítői és ifjúságvédelmi munkakörökben.

2012-ben feleségem külföldi kiküldetése révén Németországba költöztünk, ahol új lehetőségeken át betekintést nyertem a logisztikai folyamatok világába, és ez magával ragadott. 2014-ben tértünk vissza Miskolcra, és ettől kezdve nagyvállalati környezetben, logisztikai szakemberként dolgozom. Németül és angolul jól beszélek.

Feleségemmel 2017 óta vagyunk a Tetemvári Egyházközség tagjai, gyermekünk, Emma, 6 éves.

Egy felhívást követően feleségemmel idén becsatlakoztunk a Deszkaszálkák szerkesztői feladataiba, mely szolgálatot azóta is nagyon szívesen végezzük. Presbiteri jelölésem nagy megtiszteltetés a számomra, megválasztásom esetén szeretném képességeimet a gyülekezet, a presbitérium és a lelkészeink számára leghasznosabban kamatoztatni.

Vezérigém: „Mint a szép híves patakra a szarvas kívánkozik, Te hozzád én Istenem szomjúhozik én lelkem...” (Zsolt 42,1)