® A 10 órai istentiszteleten a keresztség sákramentumában részesült Horváth Dezső és Farkas Marietta Panna, valamint Pataki Péter és Pataki Peremiczky Beáta Lívia nevű gyermeke. Isten áldja meg a keresztelő családokat!
® A parókián az egykori Szilágyi István lakás felújítását megkezdtük. Köszönjük mindenkinek, aki eddig részt vett a munkában! Kérjük, hogy akinek előreláthatóan a jövő héten lesz néhány órája, hogy segítsen falvésésben, vagy más fizikai munkában, keresse meg Csányi Béla templomgondnok vagy Kovács Gábor gondnok urat, hogy egyeztetni tudjanak a találkozás időpontjáról.
® Kedden 17 órakor bibliaóra a lesz a gyülekezeti teremben
® Csütörtökön 18 órakor istentisztelet lesz a templomban.
® A jövő vasárnap a szokott rendben, 8.30, 10 és 16 órakor tartunk istentiszteleteket a templomban.
® Mához egy hétre, augusztus 16-án, vasárnap 15 órától hálaadó istentisztelet lesz Komjátiban a református templom megújulásáért. Szeretettel várnak minden velük együtt ünnepelni, hálát adni vágyó testvért.
® Mához két hétre, augusztus 23-án lesz új kenyérért hálát adó úrvacsorás istentiszteletünk . Azon a héten szokás szerint bűnbánati istentiszteletek lesznek, minden este 6 órától.
® Felhívjuk a testvérek figyelmét, hogy a nyári időszakban megváltozott a Lelkészi Hivatal fogadási rendje. Hétfőn csak pénztári órák lesznek 10-12 óra között, kedden délután 14-17 óra között lesz fogadási idő, csütörtökön 15-18 óra között, pénteken délelőtt 9-12 óra között. Szerdán zárva tart a Hivatal.
® Köszönjük a Deszkaszálkák újságunk borítékolásában végzett szolgálatát mindenkinek, aki ebben részt vett, és a testvérekhez való eljuttatás készségét is. Kérjük, hogy aki még nem tette meg, a kijáratnál nézze át a megmaradt példányokat, címeket, és ha van közöttük ismerős, közelben lakó, vigye el neki.
® Szomorú szívvel hirdetjük, hogy augusztus 6-án, csütörtökön 13 órakor, a Deszka Temetőben kísértük utolsó útjára Velty Károlyné testvérünket, aki 82 éves korában költözött haza Teremtőjéhez.
Áldás, békesség!