Mit üzen számomra a koronavírus járvány?
Az elmúlt napokban, különösen a nemzeti veszélyhelyzet kihirdetése óta, érezhetően megnőtt az érdeklődés az új koronavírus világjárvánnyal kapcsolatban úgy a nem hívők, mint a hívők és istenkeresők körében. Számos régi (tév)tanítás elevenedett és elevenedik fel, vagy terjed új ruhába öltöztetve. Ezek a tanítások terjesztőik és elfogadóik kegyességi irányzatától függően jellemzően a teljes felelőtlenség („aki az Úré, azt nem fogja a vírus), a szektariánus ítélkezés („csak a gyávák nem járnak ilyenkor közösségbe", „most látszik meg, ki az igazi hívő"), illetve a hitehagyásba hajló teljes pánikolás („hogyan engedhette ezt meg Isten?", „mi lesz most velünk?") végpontjai közötti koordinátarendszerben helyezednek el valahol, gyakran egymással is keveredve. A veszélyhelyzet kihirdetése egyébként is fenekestül forgatta fel az életünket, borította fel a legapróbb napi rutinjainkat is, amit ez a szellemi forgatag csak tovább súlyosbít.
Mindezekre reagálva, szeretném megosztani azt az üzenetet, ami a fent említett jelenséggel kapcsolatban egyre jobban a szívemre helyeződött.
Mindenekelőtt mély békességgel és biztonságérzettel tölt el, hogy tudom, nincs olyan baj vagy veszedelem, ami ne Isten tudtával és akaratával történne (Ám. 3,6). Amikor Dávid választhatott a népszámlálása büntetéseként rá kiróvandó csapások közül, első ránézésre a korabeli higiéniai és közegészségügyi viszonyok között legrosszabb forgatókönyvet jelentő járványt választotta. Tette mindezt azzal a felkiáltással, hogy: „Felette igen szorongattatom, de mégis, hadd essünk inkább az Úr kezébe, mert nagy az Ő irgalmassága, és ne essem emberek kezébe." (2Sám. 24,14). Ugyanezzel a bizalommal tekinthetünk mi is a járványra. Isten kezébe estünk, de bármilyen reménytelennek tűnjön is a helyzet, az Ő irgalma nem fogy el (Sir. 3,22). Hiszem, hogy ez az időszak kiváló lehetőség Istenbe vetett bizalmunk erősítésére.
Több igehirdetést is hallottam mostanában, amelyek valami nemes, a megjobbításunkat elérni kívánó célt véltek felfedezni az új koronavírus járvány mögött, nem is feltétlenül alaptalanul. Meg vagyok azonban győződve arról, hogy mivel az Úr útjai és gondolatai végtelenül magasabbak a mi gondolatainknál (Ézs. 55,9), távolról sem vagyunk képesek Isten valódi célját felfogni. Ahogyan József és Mária kortársai sem sejtették, mivégre kell elszenvedniük a népszámlálással járó hercehurcát, s csak évtizedek múltán, az evangéliumok megírásával vált mindenki előtt nyilvánvalóvá a valódi, mennyei cél, úgy mi is csak sokkal később fogjuk (ha egyáltalán fogjuk) meglátni, miért küldte Isten éppen most ezt a járványt. Ez újra csak a fentebb említett bizalomhoz vezet vissza bennünket. Ha Pál apostollal együtt elmondhatjuk, „tudom, kinek hittem" (2Tim 1,12), akkor anélkül is bízni fogunk Benne, hogy minden döntésének és cselekedetének okát és célját meg kellene magyaráznia számunkra.
Mi az tehát, amit teljes bizonyossággal kijelenthetük a jelenlegi járványról? Az, hogy jel. Méghozzá nem is akármilyen jel, hanem az Úr Jézus által a végidőkről elmondott prófécia végső kataklizmát megelőző jeleinek egyike: „Nemzet nemzet ellen, és ország ország ellen támad, mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen [...] az emberek megdermednek a félelemtől, és annak sejtésétől, ami az egész földre vár" (Lk. 21,10-11;26). Jézus visszajövetelét tehát többek között járványok előzik meg. Nem lehet kérdés, hogy egy az egész földre kiterjedő járvány, amely milliókat tölt el páni félelemmel, elég egyértelmű jele ennek. Úgy tapasztalom viszont, hogy az igenis kérdés a hívők között, mit reagáljunk erre. Nem olyan rég kaptam egy dörgedelmes felhívást, amely a járvány kapcsán önvizsgálatra, bűnbánatra kívánt indítani. Tény és való, hogy érdemes készülni az Úr érkezésére, de vajon valóban a mértéktelen önvájkálás ennek legjobb módja? Nézzük meg, az Úr Jézus mit mondott a rémülettől és megdöbbenéstől szóhoz sem jutó tanítványainak: „Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel fejeteket, mert közeledik a megváltásotok." (Lk. 21,28). Az Úr Jézus tehát nem ijesztget, nem vádol, nem turkál. Olyan örömteli hírt közöl, amely önmagában elvégzi a megtisztító munkát is az övéi életében. Kell-e a menyasszonyt noszogtatni, hogy készülődjön, ha meghallja, hogy mindjárt itt a vőlegénye? Aligha. Az a tudat, hogy mindjárt megérkezik a várva várt kedves, önmagában elég ösztönző. Ugyanígy, ha a hívő ember szembesül a közelgő találkozással, nincs szüksége több motivációra vagy magyarázatra. Számomra ezt üzeni a koronavírus járvány, hogy emeljem fel a fejemet, mert elközelített a megváltásom. Ettől nem kell több bátorítás. Örömteli tudat, hogy a jelenlegi és eljövendő válságok mind-mind annak a jelei, hogy drága Megváltónk jön értünk.
dr. Jobbágy Péter
gazdasági gondnok
Deszkatemplom