Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség Honlapja

Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség Honlapja

MENÜ

Napi igemagyarázat (2022.09.21)

A többinek is megvan a maga határozott jellege, de az 5. könyvé mély, komoly, szívhez szóló intés. Mózes 5. könyve visszaemlékezéssel kezdődik, és a könyvben többször emlékezteti Mózes a népet a pusztai vándorlásra, Isten csodáira, szeretetére, irgalmára, haragjára, hatalmára. Többször elhangzik a Nagy Parancsolat: Szeresd az Urat, a te Istenedet. A felolvasott igerész egy jó és találó összefoglalása annak, hogy Isten mit kér a néptől, ha az életet, a jót választják. Először is azt, hogy SZERESSÉK Istenüket.

„SZERESD ISTENEDET AZ URAT".

Olyan sok mindent lehet érteni a szeretet, a szeretni szó alatt. Amilyen különbözőek vagyunk, olyan különböző módon tudjuk kifejezni szeretetünket. Pál apostol elmondja, a Korinthusiakhoz írt levélben, hogy milyen a szeretet, mit tesz, mit nem tesz. A szeretet türelmes, és ennek a türelemnek, nemcsak egymás felé kell megnyilvánulnia, hanem Isten felé is. Például, türelmesen kell várnunk mindenben Isten vezetésére, és nem a dolgok elébe sietni. A szeretet nem viselkedik bántóan.

„JÁRJ AZ Ő ÚTJAIN"

Mondhatjuk azt, hogy utak bőségében élünk. Kínálnak nekünk könnyű utat, rövid utat, szép és mutatós utakat. Gyors és lassabb utakat, széles utat, díszes utat, kivilágított és sötét utat. Kínálnak olyan utat, ami elvezet a belső harmóniáig, kínálnak olyan utat, ami felfedi a sötétség erőinek a dolgait, titkait, és lehetne még sorolni, hogy nap, mint nap milyen utakkal bővül a sor. De csak egy út van, amelyen biztonságban haladhatunk, Isten oltalma alatt, és amelyen a cél nem meglepetés, és nem bizonytalan, hanem a hervadhatatlan korona elnyerése az.

Megtörténhet, hogy oly rutinszerűvé válik már az Isten útja számunkra, hogy észre sem vesszük, hogy már nem az azon haladunk, hanem valami hasonló úton, ami csak utánzata az élet ösvényének. De milyen jó, hogy Isten igéje újra és újra megszólít, hogy csak azon az úton járjatok, csak őt kövessétek. És milyen jó, hogy maga Isten ígéri nekünk, hogy: Értelmet adok neked, megtanítalak az útra, amelyen járnod kell. Tanácsot adok neked, s szemem rajtad nyugszik. A szentírásban számos ember ismerte ezt az utat a zsoltár írója azt mondja: lábam előtt mécses a te igéd. Ismered-e ezt az utat? Nap, mint nap ezen az úton haladsz-e? Vagy csak néha téved a lábad erre az igaz ösvényre?

TARTSD MEG PARANCSOLATAIT, RENDELKEZÉSEIT, ÉS DÖNTÉSEIT"

Az élet teljes élvezete attól függött, hogy izrael népe engedelmeskednek-e Isten igéjének, vagy sem. Az egész könyvet átszövik ezek a figyelmeztetések, felszólítások. A rendelkezéseket, parancsokat nem azért adta Isten a népnek, hogy megsanyargassa őket, vagy megvonjon tőlük valami jót, hanem a védelem bástyái ezek. Ha ezeket átlépik, megsérülnek, és nem csak az Istennek való kapcsolatuk sérül, hanem a közösségük és a saját szívük. A rossz vetés pedig rossz gyümölcsöket terem. Választási lehetőségünk van tehát: Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is!

Dezsőné Pajzu Anita