A mai reggelen most valahogy nem az érintett meg az igéből, hogy a szolgák foglalkoztak vagy nem foglalkoztak a számukra kiosztott 1-1 mínájukkal, hanem sokkal inkább az, hogy miért? Mi indította azt a 9-et, hogy beleadva a rá bízott feladatba a szívét, a lelkét, az erejét, a képességeit, tegye a dolgát, és miért nem csinálta az az egy? Valahogy nem tudok szabadulni attól, hogy ma reggel az indítékokra figyeljek. Szóval miért?
Jézus azt próbálja megértetni a hallgatóival, hogy az Isten országa akkor jelenik meg, amikor az elmenő úr majd királyi méltóságban visszatér. De addig feladat van. És akkor itt van az a megjegyzés, hogy sokan gyűlölték és elmenetele után ki is nyilvánították, hogy nem akarják az ő uralmát. És meglátásom szerint itt az egyik kulcs. Az a szolga, amelyik nem csinált semmit a rábízottal, szintén abban reménykedett, hogy hátha ért a szóból a gazda és nem jön vissza ide, ahol annyian gyűlölik és ki nem állják. És itt van az indíték: „Mivel megmondtam, hogy az én életem felett nem uralkodik, hát nem is csinálom, amit mondott. Nekem nem parancsol. Itt van a mínája, azt azért elteszem, meglegyen, ha ne ad' Isten mégis visszajönne, de hogy én érte egy gazszálat nem mozdítok arrébb, az biztos. Rajtam ne uralkodjon! Nem akarom őt!" Így hát az az egy mína intakt maradt.
És rengeteg az intakt élet körülöttünk! Várjuk, hogy a gyülekezetünk megújuljon, hogy változások történjenek, megtérések történjenek, hogy hitre jussanak az emberek, de ez addig nem megy, míg a saját viszonyunkat nem rendezzük az Úrral. Megtért emberként (Krisztus szolgájaként), én senkit nem tudok megtéríteni, sem az egyházam nem tud senkit üdvözíteni, de annyit tudok tenni, hogy foglalkozom a rám bízottakkal. Miért? Mert erre hívott el az én Uram. Mert ezzel bízott meg engem. Ez minden megtért ember feladata! Ebből látszik világosan, hogy kinek lett Úrrá a szívében a Krisztus. És én teszem az Ő akaratát, mert szeretem Őt. Mert én Őhozzá tartozom, s mert hiszek benne. Isten azzal, hogy a hit kegyelmi ajándékával megajándékozott, Krisztussal ajándékozott meg, s rajta keresztül az üdvösséggel, az örök élettel. És amikor erre gondolok, feszít a mellkasom és ujjong a szívem, és az a kimondhatatlan hála, ami túlcsordul ilyenkor az emberen, egyszerűen nem hagy csak ölbe tett kézzel ülni. És miközben ezen gondolkodom, mintha egy hatalmas kórus énekelné a lelkemben: „Úr lesz a Jézus MINDENÜTT!!!" És akarom is, hogy Úr legyen mindenütt, mert Ismerem Őt. És tudom, hogy Ő engem meg nem csal! És tudom, hogy Ő a győztes hadvezér, aki az oldalunkon áll a harcainkban, sőt Ő küzd értünk és vezet diadalra minket. Én úgy Ismerem Őt, mint aki szeret engem, és mint aki nem vet el, ha elbotlom, hanem bűnbánatra vezet és megbocsát. Úgy ismerem Őt, mint aki úgy ismer engem, mint még én sem magamat. Tudja járásomat, pihenésemet, gondolkodásomat, és így tanácsol, vezet, segít, támogat, szeret. Életét adta az én rongy életemért! Értem lett előbb szolgává, majd értem jön vissza királyként is! Ilyen az én Krisztusom. Egyszerűen szeretem, hogy Ő az én Uram. Ezért amíg élek, az Ő országát kívánom építeni, az Ő akaratát megtenni. Foglalkozni a rám bízottakkal. És érzem, hogy ez nagyon nehéz. Időnként komoly harcot jelent, de az bíztat, hogy Ő megmondta: Ha engem gyűlöltek, ti is szúrni fogjátok egyesek szemét. Ha engem üldöztek, nektek se lesz nyugalmatok, de bízzatok, én már legyőztem a világot!
Szóval én hiszem, hogy ebben az igében Jézus egy olyan szolgáról beszél, aki félreismerte a gazdáját. Egy olyan szolgáról van itt szó, aki abban reménykedett, hogy jó sokáig távol lesz még az úr, hátha nem jön vissza. Addig sem kell az ő dolgaival foglalkozni. Ez az egy szolga is ott lakott a gazdánál, onnét élt, de a gazda akarata, kívánsága hidegen hagyta. Munkának tekintette, amiben nem volt benne a szíve, mert nem szerette az urát. Ez az ige is újra megerősíti bennem azt, amit már rég óta értek, hogy nem várható szolgálat attól, aki nem szereti igazán az Urat. A passzivitásából, szolgálatnélküliségéből egy „keresztyénnek" jól látható a Krisztushoz fűződő valóságos kapcsolata. És amikor visszajött az úr, immáron mint király, akkor az, hogy „féltem tőled", az csak egy ócska kifogás volt. Féltem, ezért nem munkálkodtam, nehogy neked több legyen? Elárulta magát. A szavain keresztül leplezte le a szívét és a hozzáállását a gazda. Kiderült most az, ami eddig is látható volt, csak eddig nem volt kimondva. A szolgám vagy, de semmi közünk egymáshoz. Úrnak vallasz, de csak a száddal. Nincs benned motiváció arra, hogy tedd, amire kértelek, mert te ugyan csak a javaimból élsz, de én nem kellek neked. Itt kettőnk közül nem én vagyok a gonosz, hanem te. Beszélsz rólam, de nem ismersz. Teszel valamicskét, de nem szívből. Minden mást csinálsz, csak azt nem, amire kértelek! Nem leszel tovább szolgám! És csak sejtjük a példázat végéből, hogy miután elvették tőle azt a rábízott mínát, amivel nem volt hajlandó foglalkozni, ezt a gonosz és rest, az urát gyűlölő szolgát is kivégezték az úr ellenségei között. Tehát ennek a példázatnak a lényege nem az, hogy most menjünk, csináljuk, mert ránk van bízva, meg számonkérik, stb. Ez is igaz. Sokkal inkább a motiváció és az értékrend helyretételére hív ez a példázat, hogy tisztázzam a kapcsolatomat az Úrral, akinek szolgálok, mert ettől függ minden. Tudok-e szolgálatba indulni az Úrért örömmel? Van-e hála a szívemben azért, hogy én az Övé lehetek? A hála van bennem, vagy a morgolódás, hogy már megint menni kell, tenni kell, adni kell! A púpom tele van ezzel az egésszel! Hogy mikor lesz ennek már vége? stb. Hajlandó vagyok-e kiszállni a kiszámítható, kényelmes, beszabályozott életemből, hogy mindenkinek mindenné legyek, csak hogy némelyeket megnyerjek Krisztusnak? Vagy inkább a kifogást keresem hivatkozva mindenre: kiégésre, fáradtságra, önmagunk egészségére, a családunk szükségleteire, stb. Ugye világos lett ma előttem, hogy ilyenkor nem túlterheltségről van szó, hanem a motivációm hiányáról, az értékrendjeim észrevétlen átalakulásáról, ami már nem annyira kompatibilis az Isten értékrendjével és motivációjával? Rendezni kell az Úrhoz fűződő viszonyunkat, ha kiderül, hogy nem úgy ismerjük Jézust, ahogyan Ő bemutatkozott, akkor amíg tart a kegyelmi idő, addig rendezzük a sorainkat! Hálás vagyok ezért a reggelért. Egyszerűen nem tudok másról énekelni, mint hogy: „Úr vagy szívemben, a lélegzetemben, az ébredésemben és pihenésemben. Minden álmomban és minden munkámban, a gondolatomban és szavaimban te légy mindenem," Jézus! Ámen.
Dezső Attila