A célnak háttal ülnek, a kapitányuk felé fordulva. A kapitány az egyetlen, aki látja a folyó irányát, és annak megfelelően irányítja a csapatot. Az evezősöknek csak bízniuk kell benne, és követni az utasításait, ez segít nekik összhangban evezni. Nem aggódnak amiatt, hogy mi van előttük, mert annak az útmutatását követik, aki a megfelelő helyen van ahhoz, hogy előre lásson.
Úgy gondolom, a keresztyén embernek is pontosan ilyennek kellene lennie. Ahhoz, hogy tartani tudjuk az irányt, és közben összhangban is legyünk egymással, tekintetünket állandóan azon az egy személyen kell tartanunk, aki ismeri az előttünk lévő pályát: Jézuson. A Zsidók 12:1-3 nagyon hasonló dologról beszél. Arra biztat, hogy az életben mindig Jézusra figyelve járjunk, mert ő adja a megfelelő irányítást és utasításokat - még akkor is, ha mi nem látjuk a következő kanyart, ami előttünk áll (azt pedig még kevésbé, hogy mi van a kanyar után).
A Kapitány többet lát, mint én! Jó lenne ezt elismerni és felismerni!
Elismerni, hogy ne magam okoskodjam. Sokszor szoktunk, valljuk be! „Én jobban tudom, mire van szükségem, hogyan kell megoldani egy problémát." És felismerni, hogy Ő látja, ami következik! Lát a kanyar után, a ködben, de még a legsötétebbnek tűnő helyeken is! Tudja, mit kell a következő percekben, órákban cselekedni.
Egy közösség, és általában az élet nem működik, ha csak a közvetlen környezetünkre figyelünk, és arra, hogyan illünk egymáshoz. Bármilyen erősnek tűnnek is a „velünk evezők", bármennyire rendezettnek néz is ki az életük, ők ugyanúgy csak emberi nézőpontból látják az életet, és aszerint működnek. Az előttünk álló pályát csak akkor tudjuk megfutni a mennyei cél felé, ha a Kapitányra figyelünk, aki jól belátja az egész utat.
Testvér, ma se tégy mást, csak figyelj Jézusra!
Áldott napot kívánok mindenkinek, áldás békesség!
Fejér Zola