Selye János, a stresszkutatás atyja elmondja, hogy tulajdonképpen a stressz nem rossz dolog, illetve van eu- és distressz. Az eustressz szükséges a kritikus helyzetekben: el kell ugrani egy autó elől, menekülni egy kutya előle, stb. A stressz ilyenkor hatalmas erőt ad, hogy túl tudjunk élni. Megfeszül az ember és képes robbanni, indulni. A distressz azonban egy állandósuló feszültség, aminek nincs a végén kioldás, nem szalad ki belőlünk egy kritikus helyzet megoldásaként a feszültség, hanem a pattanásig feszült lét hosszan elnyúlik és húzza, nyúzza, tépi az ember idegeit, szöveteit, gondolatait.
Isten a mai igében a menekülésre készítette fel a népet. Azt mondta, hogy készüljenek. Le kellett vágni a bárányt, a vérével megkenni az ajtófélfát, hogy Isten angyala megkímélje a házban lévőket. Hitkérdés volt engedelmeskedni Isten ezen parancsának. Aztán elmondta, hogy a bárányt egyék meg, de legyenek közben útra készen. Nem egy kényelmes utolsó vacsoráról beszélt Isten nekik a kivonulás előtt, hanem arról, hogy legyenek maximális készenlétben.
Az ige kérdése, hogy rajtad van-e Isten szabadításának a jele? Jézus Krisztust adta értünk az idők teljességében Isten, hogy Ő vegye magára a bűneink következményeit. Mint annak idején a bárány élete volt a fizetség az emberért, az egyetlen kiút a fogságból és menekülés az ítélet elől, úgy Isten Báránya, Jézus Krisztus értünk való áldozata az egyetlen lehetőség a szabadulásra. Ne legyen nyugalmad, míg ennek a bizonyossága nem a tiéd!
Ugyanakkor a népnek készen kellett lennie az azonnali indulásra. El bírom képzelni azt a lelkiállapotot, azt a stresszt, amiben akkor voltak. Mózes által megmondta Isten, hogy ezen az éjjelen a pusztító angyal eljön és akin nincs a szabadulás jele, ott az elsőszülött meghal. És aztán hallották a sírásokat, a gyász kínját, zokogást, kétségbeesést. Ők pedig ott álltak a házban felöltözve, bottal a kezükben, indulásra készen, gyorsan elfogyasztva a páskabárányt. Annak az ételnek az erejével hosszú utat kellett megtenniük.
Mi is élünk az úrvacsorával rendszeresen, csak azt nem tudom, készen állunk-e az elmenetelre? Fel vagyunk-e így készülve, hogy bármikor indulnunk kell az ígéret földjére, haza a mennyei otthonba? Ott van-e bennünk ez a jó féle stressz, az eustressz, hogy jön értünk Jézus és talán éppen ma.
Várjuk készen az Urat, hogy visszajön vagy hazahív. Az életkor nem számít, nem tudhatjuk, mennyi adatott nekünk. Csak várjuk készen az Urat. Ennek a feszültsége, az ebből fakadó stressz csak jóra fog ösztönözni. Arra például, mint a Schindler listájában láttuk: még egy embert meg kell menteni...
Almási Ferenc