Jó ürügy lett volna számára és számos Júdeai számára, hogy asszimilálódjanak a fogság idején. Hisz ők már ott születtek, Jeruzsálemet már csak elbeszélésekből, vagy mások tapasztalataiból ismerték. Munkájuk, életük sőt, az ő múltjuk is Susán várába kötötte őket. És mégis, itt élve, magas beosztása és kényelmes élete ellenére Nehémiás azon aggódik, hogy mi van Jeruzsálemmel, és az ottani emberekkel. Szíve az Úrtól kapott örökségért dobog. Nem a saját karrierje és boldogulása van a szemei előtt, hanem az az nyomorúságos helyzet, amiről hírt kapott Hanánitól és a többi júdeai férfitől. Ez a hír kimozdítja őt a hétköznapi életből. Addig talán a dolgát végezve Susán várában, csak álmodozott, hogy egyszer hazatér, de az álom csak álom maradt. És az, ami kimozdítja őt az álmodozásból, az a romokban lévő ország állapotának a híre, és az ott élő emberek nyomorúságos küzdelme. „Elmondták nekem, hogy a megmaradtak, akik a fogság után maradtak meg, nagy bajban és gyalázatban vannak ott abban a tartományban. Jeruzsálem várfala csupa rés, és kapui tűzben égtek el."
Kétségkívül Isten volt az, aki Nehémiás szívében munkálkodott, de ha Nehémiás nem nyitott erre, akkor aligha szomorkodott volna Jeruzsálem és az ott élő emberek nyomorúsága miatt. Az Isten előtt nyitott szív, Isten jelenlétét, Isten csodáit, munkálkodását láthatja meg. Nehémiás szíve nyitott volt Isten felé. Nyitott szívvel élt a fogságban. És nemcsak Isten felé volt érzékeny és nyitott szíve, hanem embertársai felé is. Ez a fajta érzékenység, amit itt látunk, kihalófélben van. Talán ha valamilyen tragédiáról hallunk megindul a szívünk, szomorúság fog el bennünket, sajnáljuk a bajbajutottakat, de ettől több nem történik a szívünkben. Itt minden megáll. Lehet ennek több oka is. Lehet, hogy sok visszaélést láttunk már, amit egy-egy katasztrófa során az emberek általában meglovagolnak. Lehet, hogy láttuk azok tisztességtelen magaviseletét, akik bajba kerültek és mi megindult szívünk miatt segítettünk nekik. Valóban bonyolult és valahol érthető az az út, ami miatt ma az emberek érzéketlenek egymás iránt, és elzárkóznak egymástól. De az elzárkózás, a teljes érzelmi elszigetelődés nem vezet sehová. Legyen példa előttünk ma Nehémiás, az ő nyitottsága elsősorban Isten előtt, aki megnyitotta szíve indulatait a judeai emberek felé. Érezni, igenis emberi dolog. Legyen példa számunkra Nehémiás nyitottsága, mely alapot szolgáltatott ahhoz, hogy Isten felhasználja őt tervei véghezvitelében.
Annak a helynek ahol élünk, legyen az, akár város, vagy falu, szüksége van ránk! Szüksége van az együttérző szívekre. Szüksége van arra a magatartásra, amit itt Nehémiásnál látunk. Tudom, hogy sokszor érthetetlen és elszomorító az emberek viselkedése, de nem erre kell tekintenünk. Nehémiás sem azt kérdezte a júdeai ferfiaktól, hogy milyen az emberek erkölcse Jeruzsálemben, hogy hogyan élnek, szeretik-e Istent, keresik-e a jelenlétét? Nem az emberek jellemére volt kíváncsi, mert ha erre tekint, akkor aligha indul meg a szíve, hanem arra volt kíváncsi, hogy mi van velük. Talán, hogy hogy halad az újjáépítés. És jön a válasz: bajban és gyalázatban vannak ott, a várfal csupa rés és a kapuk tűzben égtek el, és ezt még nem sikerült újjáépíteni.
Ha mi is ilyen megvilágításban nézünk itt egymásra, akkor úgy tudunk reagálni, mint Nehémiás. Szívünk megindul a másik élete felett, és nem a bűneit, hibáit, és rossz döntéseinek sorozatát látjuk, hanem bajbajutott állapotát, amin a szívünk megindul és azt tudjuk tenni, mint amit Nehémiás tett. Azt olvastuk, hogy: „Amikor meghallottam ezeket, napokon át ültem, sírtam és gyászoltam, böjtöltem és imádkoztam a menny Istene előtt, és ezt mondtam: Ó URam, mennynek Istene, te nagy és félelmes Isten! Te hűségesen megtartod a szövetséget azokkal, akik téged szeretnek, és parancsolataidat megtartják. Legyen figyelmes a füled, legyen nyitva a szemed, és hallgasd meg szolgád imádságát, aki most éjjel-nappal imádkozik előtted szolgáidért, Izráel fiaiért." Mit tesz itt, mit kér ezekben a szavakban? Közben jár az emberekért. Ezek az emberek nem voltak tökéletesek, nem voltak olyanok, akikért érdemes imádkozni, sírni és böjtölni, maga Nehémiás is erről tesz bizonyságot, amikor Isten előtt megvallja népe bűnét: „Vallást teszek Izráel fiainak a vétkeiről, amelyekkel vétkeztünk ellened. Vétkeztem én is és atyám háza népe is! Nagy gonoszságot követtünk el ellened, mert nem tartottuk meg azokat a parancsolatokat, rendelkezéseket és törvényeket, amelyeket szolgádnak, Mózesnek adtál." Nehémiás jól látja az emberek állapotát, hogy bűnt követtek el, magát is beleérti, önmagáról is helyes látása van, de ennek ellenére nem ujjal mutogat, hanem könyörög mindenkiért. Közbenjár értük Istennél!
Olyan jó lenne, ha tudnánk így tekinteni a környezetünkre mi is! Olyan jó lenne, ha a szívünk megindulna, és tudnánk könyörögni egymásért, gyülekezetünkért, városunkért, népünkért, országunkért.
Anita Dezs ő né Pájzu