Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség Honlapja

Ugrás a tartalomra Ugrás a láblécre

Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség Honlapja

MENÜ

Napi igemagyarázat (2022.10.19.)

Mindez arra enged következtetni, hogy a Sátán már az Ősegyház, a keresztyénség megszületésétől kezdve, komoly támadás alá vette a Szentlélek munkáit. Az ördög tudja, hogy egy gyülekezet ereje a Szentlélek munkáiban van. Mert a Szentlélek mindenek előtt Krisztusról tesz bizonyságot minden embernek. A szívekig viszi az üdvösség igéjét, és új életre segít Krisztusban. A Szentlélek Isten a kegyelmi ajándékokon, a karizmákon keresztül az igazságban járat, buzdít, tanít, fegyelmez, megtart az egyetlen helyes úton, ami a mennybe vezet. Aki ezen az Úton jár, aki Krisztussal jár, benne hisz, és ezt minden módon megvallja, azt az út végén a menny boldogan fogadja be. A Szentlélek erősít, bátorít, vígasztal, és bekötözi a fájó sebeket, csillapítja az indulatokat. Kellemes jellemet munkál ki, amit fel lehet ismerni a szívességről, jóságról, szelídségről, örömről, hűségről, igazságszeretetről, és az önmegtartóztatásról. A Szentlélek a mennyei világra irányítja a figyelmünket, véd, hogy ne tudjon minket becsapni ez a világ. Látó szemet ad, amelyik nem csak bámul, halló füleket ad, olyan fület, amelyik meghallja, kihallja a lényeget. Az apostolok nagy hangsúlyt fektettek Isten Szentlelkének a jelenlétére, s ahol látták, tapasztalták a hiányát, ott azonnal kérték az Urat, hogy jöjjön és töltse be a keresztyéneket, legyen Ura, vezetője a gyülekezeteknek. Testvérek, ahol Isten Szentlelkének ereje jelen van, ott egyre erősebb a gyülekezet, egyre erőteljesebb az egyház. Egyre mélyebb a Krisztusról szóló bizonyságtétel. Nem véletlen tehát, hogy a Sátán minden erejével a Szentlélek munkája ellen tör. Tudja, ha kioltja a Lelket egy emberben, egy gyülekezetben, akkor attól kezdve a hívő ember elerőtlenedik, a gyülekezet szétesik, és úgy játszik az emberekkel a gonosz, ahogy neki kedve tartja. Sajnos, sokszor sikerül is neki. Pál parancsolja: A Lelket ne oltsátok ki! A galáciai gyülekezetek tagjainak azt írja: Ó, ti esztelen galaták! Amit a Szentlélek erejében kezdtetek, azt most saját erőtökből akarjátok folytatni? Nem fog menni. A Szentlélek nélkül megszűntök Krisztus tanítványainak lenni. A Szentlélek nélkül nincs erőtök. A Szentlélek nélkül úgy gurigázik veletek az ördög, ahogy csak akar. Ezért a Lelket ki ne oltsátok! Tudjátok testvérek, ahol kioltják a Szentlelket, ott marad a betű és a különféle szabályrendszerek, erő nélkül. Ott nincs élet. Mert a betű megöl, de a Szentlélek megelevenít. Ahol a Szentlelket kioltották és maradt a szabályrendszer és a betű, ott nehéz kimondani, de így van, ott Lelketlen állapotok kezdenek eluralkodni, és az erőtlen egyház, az erőtlen gyülekezet fuldoklik, nyög, erő után kapkod, kétségbeesetten küzd az életben maradásért. De mi az, hogy kioltani a Szentlelket? A görög szbennümi ige annyit tesz, hogy tompítani, csillapítani, szelidíteni, elfojtani, megszüntetni a tűz lobogását. Tehát olyan cselekedet, ami gátolja Isten Lelkét, útját állja a Szentlélek munkájának. Hogy működik ez a gyakorlatban? Amikor otthon hezitál valaki, jaj, menjek most templomba, nincs kedvem. Menni kéne, de itthon is van annyi tennivaló. A tennivaló megvár. Sohasem ezen az egy órán múlik. Ennyi neked is kell, hogy megpihenj itt az Úr házában. De amikor elkezded sorolni, hogy hú még ez is itt van, még az is rám vár, még ezt is meg kell csinálni, akkor tulajdonképpen ami veled történik az nem más, mint hogy az ördög éppen kioltja a Szentlélek hívó munkáját benned. Vagy. Amikor a gyereked, unokád valamit megért a Szentírásból és a segítségedet kéri, és te érzed, hogy na most olyanra tapintott, amiben te sem vagy a toppon, és azt mondod neki, jaj fiam, lányom, nem kell azt olyan komolyan venni! Nehogy már mi maradjunk szégyenben a gyerek előtt. Ez nem más, mint a gyerekben a Szentlélek munkájának a gyengítése, kioltása. Hosszasan lehetne sorolni.

Tudjátok testvérek, nagyon komolyan kellene vigyáznunk arra, hogy ne oltsuk ki a Szentlelket másokban! De magunkban sem! Értsük jól és biblikusan, amit mondok, de vigyáznunk kell erre. Mert maga Jézus mondja, jaj annak, aki valakinek az útját állja a hitben (azaz megbotránkoztatja a másikat). Jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakába és a tengerbe dobják. Hogy ez elő ne fordulhasson testvérek, keressük azokat az alkalmakat, azokat a testvéreket, ahol és akiben lobog az Úr tüze!

Hányszor előfordult már, hogy egy evangélizáció vagy egy igehirdetés hatására elindul egy lélek, felébred benne a hit, de mivel nem csatlakozik rögtön egy gyülekezethez, ahol az Úr táplálja a Lélek tüzét, az ember magára marad, és szép lassan újra kialszik. Mert úgy van az, hogy ha egy csomó parázsból egy izzó fadarabot kiveszünk, és külön tesszük, akkor az percek alatt kihűl és elhamvad. Ha viszont ugyanazt benne hagyjuk a többi parázs között, akkor az még órák múlva is izzik. Így van ez a Lélek tüzével is. A Szentlélek tüze annál erősebb, minél szorosabb kapcsolat van a gyülekezet tagjai között.

Testvérek, aki azt akarja, hogy a Lélek tüze ott égjen a szívében, az álljon ellene az ördögnek a Jézus nevében, és tudatosan is kerülje az olyan helyeket, ahol tisztességtelenség, paráznaság, hazugságok, és gyűlölködések vannak. Tudjátok ezek olyanok, mint a zuhogó eső, amit a gonosz ránk zúdít. Ha egy szál égő gyertyával kiállsz a zuhogó esőbe, ne csodálkozz, ha a kezedben rögtön kialszik a fény. Igen is vigyázni kell azzal, hogy ki ne oltsuk a Lelket. Tudjátok, nem az a kérdés, hogy kaphatod-e te is a Szentlélek ajándékát. Mert erre a válasz egyértelmű igen. De hiába kapsz lángra, hiába tüzesedsz fel, hiába kapod a Szentlélek tüzét itt a gyülekezetben, ha utána tudatosan is a bűnben élsz. Tudod Isten Lelke nem megy veled akárhová. Magától is elalszik, ha olyant tapasztal, ami utálatos előtte.

Még egy dolgot engedjetek meg. Kioltja a Szentlelket az is, aki nem arra a célra akarja használni, amire Isten adta az Ő Lelkét. A Szentlélek mindig Krisztust dicsőíti, mindig rá mutat, mindig róla elmélkedik, mindig Őt állítja a középpontba. Isten a Szentlélekkel nem téged akar megdicsőíteni, hanem Krisztust. Mi a helyzet veled? Kioltod vagy gerjeszted a Lélek tüzét?

Dezs ő Attila