Sokunk szívében megszólalnak ilyen kérdések: - Meddig várjak még? Hány és hány ilyen mondat hagyja el naponta szánkat, vagy csak sikítja a lelkünk rezdületlen ajakkal Isten felé. Nagy lelki fájdalomban, mély problémákkal küzdve, és megannyi élethelyzetben kezdjük így fohászunkat.
Meddig tart még Uram a szenvedésünk, amikor épp betegség kínoz minket? Akár testi vagy lelki betegség az.
Testvérek, ha egészen őszinték akarunk lenni, életünk állandó siránkozásból áll. Hányszor tettük fel a kérdést: - Uram ez miért pont velem, a te szolgáddal történik? Már nem szeretsz engem? Miért fordultál el tőlem? Hol késlekedik megmentő, és újat hozó kegyelmed az életemben?
Testvérek én magam is, ahogy Dávid is, sokszor borultam le így az Úr elé. Éreztem, hogy a testi és lelki meggyötörtségem már annyira megkeseríti a lelkem, hogy nem tudtam másra figyelni, a bánat és az elhagyatottság érzésére. Akkor jött az Úr bátorító, és szelíden körülvevő, mégis minden kétséget felül múló kegyelme, ami megoldást kínált. Ilyenkor érezzük a saját bőrünkön, hogy az Atya világot teremtő keze kiemel a porból, a nyomorúságból. Akár csak Túrmezei Erzsébet fordításában olvashatjuk a Lábnyomok című versében: „Álmomban Mesteremmel tengerparton jártam, s az életem nyomai rajzolódtak ki mögöttünk: két pár lábnyom a parti homokon, ahogy Õ mindig ott járt énvelem. De ahogy az út végén visszanéztem, itt-amott csak egy pár láb nyoma látszott, éppen ahol az életem próbás, nehéz volt, sorsom mostoha. Riadt kérdéssel fordultam az Úrhoz: "Amikor életem kezedbe tettem, s követődnek szegődtem Mesterem, azt ígérted, soha nem hagysz el engem, minden nap ott leszel velem. S most visszanézve, a legnehezebb úton, legkínosabb napokon át mégsem látom szent lábad nyomát! Csak egy pár láb nyoma látszik ott az ösvényen. Elhagytál a legnagyobb ínségben?" Az Úr kézenfogott, s szemembe nézett: Gyermekem, sose hagytalak el téged! Azokon a nehéz napokon át azért látod csak egy pár láb nyomát, mert a legsúlyosabb próbák alatt téged vállamon hordoztalak!"
Kell ennél több testvérem? Hiszen az Úr vállán megnyugvásra és kegyelemre találunk. Ő soha, semmilyen körülmények között nem hagyja el övéit. Dávid így folytatja imádságát: „Mert én hűségedben bízom, szívből ujjongok, hogy megsegítesz. Éneklek az Úrnak, mert jót tett velem." Dávid nem vádol, nem kér számon semmit Istentől, hogy hogyan engedheti ezt meg. Tudja, kivel beszél! Teljes tisztelettel és bizalommal szól hozzá. Ezért egészen bizonyos abban, hogy választ és szabadítást fog kapni. Bár még nem tett semmit az ÚR, de Dávid a bekövetkező segítségben olyan biztos, hogy előre megköszöni. Ő valóban ismeri Istent, és bízik hűségében.
Szabad bármit kérdeznünk az Úrtól. Szabad kérdéseinkkel, kétségeinkkel nála kopogtatni. Aki ilyen hittel borul elé, az megérti: addig tart nehéz helyzete, amíg a javára van, s amíg ebben is felragyog majd Isten dicsősége. Kívánom testvérem, hogy egész életeden át érezd és lásd, hogy jó az Úr, mert vállán és tenyerén hordoz szüntelen! Ámen
Áldott napot kívánok.
Fedorné Kiss Gabriella